Évfolyam

2010. év

2010. szeptember 5., vasárnap

Was Ist Das?

Miután szerencsésen/szerencsétlenül lemondtam az Új Galaxis szerkesztéséről, foglakozhatom végre saját gyerekemmel, a Terrával is.

Elhiheted, most már nagyobb kedvvel: itt legalább bizalmatlansági kérdések nem merülhetnek fel. A Terra kizárólag saját önző érdekeimet szolgálja – szeretek szerkeszteni.
Ez alap kicsit más, az itt megjelenő közvéleménykutatások eredményéi az írókat segítik orientálni: mit is kíván a magyar fantasztikumfaló nemzet?

Elsőként a sci-fi témáit mérjük föl, és mondhatom, az a négy tucatnyi ember, aki hajlandó volt a gombokat végignyomogatni, kérdőíveket kitölteni, eddig számomra meglepő eredményt szolgáltatott. Még van 25 nap, kíváncsiak vagyunk másokra is!

Negkérdezheted, miért ez a blogcím? Mivel amikor még úgy gondoltam, tovább szerkeszthetem az ÚG-t, ezt a címet hirdettük meg. Így új kérdőív publikálásáig már nem változtatom meg – tetszik, nem teszik ez van, ez saját szellemi termékem. Novembertől más lesz, ígérem.